Szeptember 8-án az olvasás világnapját ünnepelték szerte a nagyvilágban. Ehhez csatlakozott a Mindszenti Általános Iskola Székhelyintézménye, valamint a Dózsa-Telepi Tagintézménye is egy olvasás maratonnal. Az iskola 120 éves évfordulójára emlékezve 120 percen keresztül olvastak fel egymásnak a diákok és a pedagógusok felváltva. A rendezvény hamar kinőtte magát a hatalmas érdeklődésre tekintettel, így két napon át reggeltől délutánig folyamatosan érkeztek az osztályok az iskola könyvtárába felolvasásra. Nagyon sokan készültek a saját kedvenc könyvük egy részletével, míg mások a könyvtár polcain találták meg a saját érdeklődési körüknek megfelelő olvasmányt. A hangos felolvasás nagyon tetszett a gyerekeknek, ügyesen olvastak egymásnak, a hallgatóság pedig csendesen, elmélyülve figyelt az aktuális olvasóra.
A rendezvényen összesen több, mint 170 diák és számos pedagógus vett részt.
Április első napjaiban került megrendezésre Hódmezővásárhelyen a városi atlétika többpróba csapatbajnokság, amelyen a Mindszenti Általános Iskola minden korcsoportja megmérettette magát!
Több atlétikai versenyszámban kellett helytállniuk a tanulóknak, akik képességeikhez mérten a legjobbra törekedtek. Általánosságban elmondható, hogy minden korcsoportunk a középmezőnyben végzett, nyolc-kilenc csapatos versenyek voltak!
I.korcsoport – leányok – IV. hely
Hárompróba: 60 m síkfutás, kislabdahajítás, távolugrás, 4 x 100 m-es váltófutás
A csapat tagjai: Kurucsai Irina, Tóth Réka, Erdősi Helga, Búza Helén, Surmai Khrisztina, Gyovai Tamina
Tóth Réka – egyéni összetett III. hely
I.korcsoport – fiúk – V. hely
Hárompróba: 60 m síkfutás, kislabdahajítás, távolugrás, 4 x 100 m-es váltófutás
A csapat tagjai: Tóth Noel, Deák Máté, Grundic Márk, Vékony Máté, Orsó-Csermely Noel, Szabó Károly
II.korcsoport – leányok – VII. hely
Hárompróba: 60 m síkfutás, kislabdahajítás, távolugrás, 4 x 100 m-es váltófutás
A csapat tagjai: Csernák Csenge Édua, Demeter Zsüliett Csilla, Harmat Hédi, Némedi Szofi, Tóth Fanni, Papp Nóra Zsuzsanna
II. korcsoport – fiúk – IX. hely
Hárompróba: 60 m síkfutás, kislabdahajítás, távolugrás, 4 x 100 m-es váltófutás
A csapat tagjai: Barkóczi Erik, Nagy Dominik, Orsó-Csermely Imre, Verók Patrik, Kovács Ádám, Szabó Mihály Ábel
III.korcsoport – fiúk – IV. hely
Négypróba: 60 m síkfutás, kislabdahajítás, távolugrás, 600 m-es síkfutás
A csapat tagjai: Deák István, Kis Zétény, Koós Nimród, Kovács Róbert, Rostás Lorenzó, Takacs Milán
Takacs Milán – egyéni összetett V. hely
IV.korcsoport – fiúk – V.hely
Ötpróba: 100 m síkfutás, kislabdahajítás, súlylökés, távolugrás, 800 m síkfutás
A csapat tagjai: Belovai Róbert, Hevesi Benett, Makó Balázs, Német Ákos, Sebők Roland, Zana Zétény Róbert
A versenyzőket felkészítette: Könyves-Orosz Zsuzsanna, Pálinkóné Szedlák Renáta, Mihályné Gyapjas Nóra, Köblös Edina, Tóthné Terbán Irén, Koncsek Bálint, Csonka Tibor István
Grantulálunk a versenyzőknek az eredményes versenyzéshez!