Röplabda csapataink újra pályára léptek.
Remekül teljesítettek a csapatok. III. korcsoport Fiúk 2. hely jogosultak vagyunk az országos selejtezőre ahonnan a legjobb 9 jut tovább az országos elődöntőbe Lányok 4. hely Gratulálunk! Büszkék vagyunk Rátok! Nagy elismerés Tóthné Terbán Irén és Czanik Sándor testnevelőknek!
Szombaton egy nagyon jól szervezett Sulikézi Fesztiválon vettünk részt Szegeden.
A gyerekek hat pályán végeztek játékos feladatokat. Majd kézilabda játék következett vegyes csapatokban. Eredményszámolás nem volt. A Sulikézi program célja a gyerekekkel megszerettetni a mozgást, azon belül is a kézilabdát. A gyerekek jól érezték magukat, elfáradtak és belekóstoltak a kézilabda kicsit kellemetlenebb részébe is. Hiszen a kézilabda kontakt sport, védekezés Bővebben…
Február 17-én rendezte meg a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola német munkaközössége „Wintertag” programját, melyen iskolánk 5.a, 5.b, és 5.c osztályos tanulói vettek részt.
A délután tánccal és egy német dal közös eléneklésével kezdődött, majd a gyerekek érdekes társasjátékokon keresztül gyakorolhatták német nyelvtudásukat. A nap folyamán együtt megfőzték eredeti német recept alapján a „Kinderpunsch” – ot (gyerekpuncsot) és a vállalkozóbb szelleműek süthettek „Currywurst”-ot (német kolbászt). A program lezárásaként a jelenlévők elfogyaszthatták az elkészített finomságokat. Bővebben…
Iskolába hívogató foglalkozásunk 2. alkalmával angol és német foglalkozáson vettek részt a nagycsoportos óvodások.
A színekkel és az állatokkal ismerkedtek meg. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek! Várunk benneteket legközelebb is, amikor is a Sakkpalota rejtelmeibe vezetünk be titeket.
Iskolánk idén először rendezte meg a területi német nyelvi versenyt, amelyre 5–6. és 7–8. osztályos tanulók nevezhettek.
Nagy örömünkre 15 csapat jelentkezett a megmérettetésre, akik Vésztőről, Csongrádról és Hódmezővásárhelyről is érkeztek. A verseny témái • 5–6. osztályos korosztály: Harisnyás Pippi • 7–8. osztályos korosztály: Farsang Ez a nap nemcsak a versengésről szólt, hanem arról is, hogy találkozzunk, inspiráljuk egymást, és megmutassuk, hogy a nyelvtanulás lehet élmény, játék Bővebben…
Állatbarát szemlélet a Mindszenti Általános Iskola Dózsa-Telepi Tagintézményében
Az iskola kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tanulók már fiatal korban megismerkedjenek az állatvédelem és a felelős állattartás alapelveivel. Az egész tanévet átszövő állatbarát programok célja az empátia, a környezettudatosság és az élővilág megismerése. Hosszú, alapos, átgondolt szervezés és összefogás eredményeként széles programsorozatot állítottak össze a tanulóik számára az Bővebben…